Európai sün (Erinaceus europaeus)

Élõhelyük: dús aljnövényzetû, ritkás erdõkben fordulnak elõ, de mindenekelõtt cserjésekben, települések környékén élnek, sõt, még belvárosi parkokban is. Hazánkban a keleti sün gyakori. Túlnyomórészt vagy kizárólag éjjel mozog. Szívesen elfogadja a szabadba kirakott ételt is. Az utakon található sok elütött sün szomorú jele annak, hogy elõszeretettel telepszik meg falvak és kisvárosok szélén is, hiszen ott nemcsak táplálékot talál, de egy komposztkupacon vagy hasonló búvóhelyen át is tud telelni.

Életmódjuk: a sün számára az év egy aktív idõszakra és a téli álom idejére tagolódik, amelyet avarból készült alomban tölt el. Tavasszal bújik elõ, amikor a külsõ hõmérséklet már elég magas. A kritikus érték 15 °C körül húzódik. Ily módon a téli melegbetörések megtéveszthetik és elõcsalogathatják a sünt téli álmából, ami igen veszélyes, hiszen ilyenkor azokat a fontos tartalékokat használja fel, amelyek egy hosszabb utótél esetén talán éppen a túlélést jelentenék számára.
Ha a hõmérséklet télen kellõen alacsony, a sün életfunkciói "alvás" közben erõsen lecsökkennek. Belsõ hõmérséklete kb. 5 °C. Ha környezete túlságosan lehûl, a sün egy szabályozórendszer segítségével pontosan annyira fûti testét, hogy hõmérséklete szinten maradjon. Amennyiben vacka jól védett, a téli álmot alvó sünnek nincs különösebb gondja. Erre az idõre tömör, teljesen merev, tüskés gombóccá húzza össze magát, szétnyitásához nagy erõre lenne szükség. A külsõ hõmérséklet emelkedésével, március-áprilisban a sün szíve egyre gyorsabban kezd verni. A lélegzetvételek száma sûrûsödik, és az állat hamarosan eléri rendes testhõmérsékletét, ami mintegy 35-37 °C. Ekkorra már felhasználta zsírtartalékának nagy részét, amelybõl a téli álom idején táplálkozott. Szinte lötyög rajta a bõr.
A sünök rengeteget esznek és isznak, próbálják bepótolni súlyveszteségüket. Kilométereken keresztül vándorolnak, hogy olyan helyet keressenek, ahol bõséges táplálékot találnak. Territóriumot ennél fogva nemigen tartanak, bár korábban ennek ellenkezõjét feltételezték. Vannak ugyan lakóterületeik, de nem gátolják fajtársaikat abban, hogy oda belépjenek, csak akkor, ha a szomszéd nem vadászni jött, hanem a szaporodásra kész nõstényért. Ekkor lökdösni és bokszolni kezdik egymást, amelynek során a hím megpróbálja elûzni a jövevényt. Területeik egyébként meglehetõsen szabadon keresztezhetik egymást, anélkül hogy territoriális harcokra kerülne sor.
Míg a sün nyár elején és közepén jó kondícióban tartja magát, nyár végén valóságos farkaséhség lesz úrrá rajta. Jóval több táplálékot fogyaszt, mint amennyi létfenntartásához feltétlenül szükséges. Súlya rohamosan nõ, három héten belül akár meg is kétszerezõdhet. A kifejlett példányok egy kilót, sõt, a legkövérebbek 1900 grammot is nyomhatnak. Egy éjszaka alatt képesek 150 gramm húst elfogyasztani, és ehhez 50 grammnál is több folyadékot isznak meg.
Az ily módon jól táplált sün szeptember végén, októberben keres magának téli menedéket. Nemegyszer levél- vagy komposzthalomba fészkeli be magát. Ha a középhõmérséklet több napon át nem éri el a 10 °Cot. a sün téli álomba merül. Testhõmérséklete egészen addig süllyed, míg el nem éri a 6 °C-ot. Ekkor "automata fûtésre kapcsol", és a hõveszteséget úgy próbálja kiegyenlíteni, hogy belsõ hõmérséklete soha ne süllyedjen a fagypont alá, ami számára végzetes lenne.

Táplálékuk: fõként földigilisztákból és csigákból áll, de más kisebb állatokat is fogyasztanak, például sáskákat, földön fészkelõ madarak fiókáit, gyíkokat, de néha dögöket vagy lehullott gyümölcsöket is esznek. Idõnként tojások is szerepelnek étlapjukon, de a sünök elõfordulása és gyakorisága alapjában véve a földigiliszták mennyiségétõl függ. Miattuk is pusztul el olyan sok sün az utakon, mivel, fõleg meleg esõk után, a giliszták az aszfaltútra másznak, ahol a sünök könnyen összefogdossák õket.

Szaporodásuk: a sünök évente kétszer, legfeljebb 7 utódot hoznak a világra. A vemhességi idõ mintegy két hónap. A párzásra márciustól júniusig kerül sor. A hím keresi fel a nõstényt, amely kezdetben kerülni próbálja. Minduntalan elszalad, de a hím addig próbálkozik, míg a nõstény le nem lassul. A hátulról közeledõ hímet egy darabig még hevesen ellöki magától, de a pár hamarosan elkezd körbe-körbe forogni. Ez az "üldözés" órákig is eltarthat, és nyilvánvalóan ahhoz szükséges, hogy a nõstény felkészüljön a párzásra. Ha készen áll, lelapítja tüskéit, testét leengedi a földre, hátsó lábait pedig kissé megemelve hátraterpeszti. Ekkor bekövetkezhet a párzás, ami ugyan csak másodpercekig tart, de egymás után többször is megismétlõdhet. A hím egy idõvel megkeményedõ nyákdugót hagy hátra a hüvelyben, amely késõbb kilökõdik; ennek nyilván az a szerepe, hogy egy darabig meggátolja a többi hímet a párzásban. Hosszú idõn át uralkodott az a tévhit, hogy a nõstény sün hegyes tüskéi miatt párzáskor a hátán fekszik.
A tüskék a kölykök születésekor sem okoznak még problémát, mivel ekkor még lágyak. Az utódok zárt szemmel jönnek a világra, csak kb. kéthetes korukban nyitják ki. Eleinte fehér tüskéik ekkor kezdenek sötétedni és keményedni. Elsõ útjaik alkalmával éles, kissé madárszerû füttyök segítségével tartják a kapcsolatot anyjukkal. Ha a nyár második felében születnek, gyakran nem érik el a sikeres átteleléshez szükséges minimális méretet, amely mintegy 700 grammos testtömeget jelent, bár ez az érték attól is függ, hogy az adott helyen milyen hosszú és kemény a tél.
A magas szaporulat biztosítja a faj fennmaradását, még akkor is, ha a kis sünök gyakran nem élik túl a telet. Biztos, hogy az effajta veszteségek kevésbé befolyásolják az állományok alakulását, mint a rendszeres gázolások. A sün a tízéves kort is elérheti.

Egyéb: a sünállomány a közlekedés okozta súlyos veszteségekkel, ami elsõsorban az éjszakai esõzések után jellemzõ a települések külterületén, a jelek szerint még mindig képes megbirkózni.