Héja (Accipiter gentilis)

Élõhelye: eredetileg az erdõk ragadozó madara, de parkszerû tájakon is megtelepszik, ahol helyenként erdõsített felületek is találhatók.

Tápláléka: a héja a leskelõdõ vadász típusa, amely rejtekhelyérõl hirtelen kitörve támad, és lerohanja zsákmányát. De percekig tartó légi hajszára is képes, amelyet rendszerint gyõztesként fejez be. Zsákmányát meglepetésszerû támadással a levegõben vagy a talajon üti le, és amit egyszer megragadott, azt többé el nem ereszti. A költõhelyéhez hû héjapár már kora tavasszal megkezdi nászrepülését az erdõ felett, ahol a fészek áll. Ennek során a madarak nagy magasságra felköröznek, a hím idõnként heves szárnycsapásokkal lendületet véve, behúzott szárnyakkal zuhan le, majd újra felemelkedik, miközben mindkét madár sûrûn hallatja hangját. A tojó többnyire elõzõ évi fészkét javítja ki. Egyes párok olykor több fészekkel is rendelkeznek, amelyeket váltakozva használnak. A költés áprilisban kezdõdik, és szokatlanul hosszú ideig, 40 napig tart. A fészekben többnyire 4 tojás található, de átlagosan csupán két fióka éri el a repülõképes kort. A fiatalok hátoldala világosbarna, mellük és hasuk sárga, sûrû, csepp alakú sötétbarna foltokkal. A héját betanítva már a régi korokban gyakran használták apróvadvadászatra, és még ma is megbecsült solymászmadár. Az idomítás során csalogató falatokkal és éheztetõkúrákkal lassan hozzászoktatják ahhoz, hogy táplálékát a solymász karján fogadja el. Ezután, ha kellõen éhes, szabadon bocsátható és nevelõjének öklére visszahívható. Vadászatkor a héját akkor engedik el, ha a közelben egy lehetséges zsákmányállatot felriasztottak. A héja ezt azonnal üldözõbe veszi, és némi szerencsével le is üti. Ekkor a solymásznak oda kell sietnie, hogy a madártól a zsákmányt elvegye.