Ízelítõ mûveibõl: Egri históriának summája

Tinódi társadalmi helyzete alig különbözött elõdei helyzetétõl: patrónusaitól, uraitól függött, elsõsorban saját kenyéradóinak hõstetteit kellett énekbe, versbe foglalnia. A mûfaj, amelyben legtöbb versét írta, a históriás ének XVI. századi változata (a korábbi középkori típusnak az újjáéledése) volt. Azért volt fontos, félúton az írásbeliség és a szóbeliség határán, mert mindenki által egyaránt érthetõ formát képezett, mind tartalmilag, mind formailag sõt még zeneileg is. A XVI. században kevesen tudtak olvasni, még kevesebben kottából énekelni. Túl szerény, kis számú volt még a literátus deákréteg és társadalmilag sem volt olyan helyzetben, hogy az ország kulturális életében bármilyen szerepet is játszhatott volna. Az õ írni-olvasni tudásuk nem lehetett számára alap, amikor elhatározta, hogy krónikáit és a krónikáinak dallamait nyomtatásban kiadja. Krónikáinak tartalmi részét a törökkel folytatott élethalálharc határozta meg. Ezen az úton adta hírül, hogy miként folynak a harcok az ország különbözõ részein, hogy miként küzdenek a végvárakban, azokon a helyeken, amelyek a törökkel közvetlenül határosak voltak és amelyek 150 éven keresztül állandó harci készenlétben álltak.

Tinódi mûveiben hosszú, azonos felépítésû sorokban következtek a strófák, egy-egy nagyobb csoporthoz ugyanaz a dallam járult. Valamely históriás énekének az elõadása igen hosszú idõt vett igénybe. Énekeit lanttal kísérhette. A köréje gyûlt hallgatóságot nemcsak az érdekfeszítõ híranyaggal, hanem az elõadott szövegeket kísérõ dallamok monoton egymásutánjával, mintegy bûvkörébe vonta. Olyan sokszor hangzott fel egy dallam, hogy a hallgatóság közben megtanulhatta, vele dúdolhatta.