Juhász Gyula
(1883, Szeged – 1937, Szeged)

Ízelítõ mûveibõl:
Adagio
Õsz
Annára gondolok
Tiszai csönd
Milyen volt ...
Magyar táj, magyar ecsettel
Falusi lakodalom
Anna örök
 
Magyar költõ, a Nyugat elsõ nemzedékének tagja. Babitscsal és Kosztolányival elindítója az új magyar irodalomnak. A vidéki magány és korán jelentkezõ depressziója viszont nem engedték líráját kibontakozni. Lírájában megszólal az örökké vágyakozó szerelem, a ragaszkodás a magyar tájhoz és együttérzése a néppel. Mélyen átéli a polgári világ peremére sodródott mûvészek sorsát.

Lírája: Juhász Gyula versei (1907), Új versek (1914), Késõ szüret (1918), Ez az én vérem (1919), Nefelejcs 1920/21), Testamentom (1925), Fiatalok, még itt vagyok, összegyûjtött költeményei (1935).

Prózai mûvei: Orbán lelke, önéletrajzi jellegû kisregény (1924).