A zenében az 1750-1820 közötti korszakot nevezik klasszikusnak. A barokkal szemben a stílus itt is egyszerûsödött, a mû szerkezete világos, áttekinthetõ és harmonikus lett. A vízszintes szerkesztési elvet a függõleges váltja fel: megszûnik a szólamok egyenrangúsága, egy dallam van, a többi ennek van alárendelve.

A szimfónia és a szimfonikus zenekar ekkor alakul ki. A szimfónia elnevezése is a harmóniára utal: együtthangzást jelent. A legfõbb rendezõ elv a szimmetria, az ellentétes témák szembeállítása és a variációk, vagy hangszeres párbeszédek. A kor kedvelt mûfajai a versenymûvek, ahol a szólista az elsõ tétel végén bemutatja virtuozitását – ez a kadencia.